Ősközösségének tagjai azonban felismerték hihetetlen tehetségét, vezetőjüknek választották Tituszt. Kinevezésének estéjén tartott a barlangjában egy összejövetelt, ahova mindenkit meghívott. Sokan eljöttek, így a nagy barlang hirtelen egész kicsi lett. Így történhetett meg az a sajnálatos eset, hogy az egyik ősasszony, Ludmilla rálépett kicsi Titusz lábára. Persze az eset nem okozott volna különösképpen nagy gondot, de Titusz, aki már amúgy is sokat ivott a kardfogú tigris véréből, úgy érezte, mindenképpen rendre kell utasítania Ludmillát: elordította magát. Hirtelen a mormogás elhalt, nagy csönd lett a barlangban, mindenki értetlenül bámult Tituszra, hogy honnan jött belőle a hang. Ő persze nagyon élvezte a helyzetet, ezért ordított még egyet. A többieknek pedig annyira megtetszett, hogy elkezdték őt utánozni. Így a kommunikáció tovább fejlődött, kialakult a beszéd. Évszázadokkal később Titusz elment meglátogatni egyik sumér barátját, Töhötömöt. A kis ősember hosszú és nehéz utazása végeztével a két T boldogan üdvözölte egymást, majd elmentek vacsorázni Töhötöm kunyhójába. Vacsora után azzal szórakoztak, hogy a csontokból különböző alakzatokat raktak ki, majd megpróbálták ezeket lemásolni a homokba. Manapság ezt a napot a sumér ékírás kialakulásának napjaként emlegetik. Később (persze Titusz segítségével) Egyiptomban elkezdték a hieroglifák rajzolását, majd elkezdődött a levelezés. Évek múlva Lord Titusz már levélpapíron küldte el meghívását a szomszédos hölgyeknek az esti bálra. Azon az estén döntötte el, hogy ír egy könyvet. Egy évébe telt, míg megtalálta a megfelelő témát: vallási műnek álcázott önéletrajzát hatalmas sikerrel fogadta a közönség. Íródiákok százai másolták a kötetet, azonban sajnálatos módon mindegyiket elégették, mikor Tituszt máglyára vetették (boszorkánynagyúr hírében állt) és a könyveit betiltották.

Mikor 1450-ben Titusz először Magyarországra látogatott, megismerkedett Guttenberg Kálmánnal, és ismeretségük ötödik napján nyomtattak egy könyvet. Ennek köszönhetően az összes barátjuk megtanult olvasni, majd írni, és nekik köszönhetően a tudás többé nem volt a nemesek kiváltsága. Később Titusz, mint az első rádiós műsorvezető írta be magát a történelembe. De úgy látszik, ez sem volt neki elég, ugyanis addig nem tágított a hollywoodi filmstúdiók elől, míg neki nem adták a főszerepet az első némafilmben. A filmpremier napján Titusz, az egykori kicsi ősember nagyon ideges volt, izgult, hogy milyen lesz a film hatása, meg persze az is érdekelte, hogy ezáltal nő-e könyvének vásárlási indexe. A film hatalmas siker lett, Titusz nagy karriert futott be, de kezdett fáradni. Érezte, hogy lassan véget ér több száz éves élete. Még megélte, hogy a filmeknek hangja legyen és látta az első televíziót. Aztán szervezete annyira legyengült, hogy első e-mailjét már az ágyából küldte el. Utána már nem sokáig maradt köztünk.

Ő kezdte el a kommunikációt, sokáig fejlesztette, részt vett benne, de befejezni, tökélyre vinni nem tudta. Talán nem is szerette volna. Hiszen úgy a jó, ha a dolgok fejlődnek, haladnak, mennek a maguk útján. Igazán befolyásolni nem lehet, nem is kell. De egyszer, ha évek múlva Titusz felébred álmából, talán azt látja majd, hogy amit elkezdett, véget ért, befejeződött és tökéletes lett. Még az is előfordulhat, hogy Titusz már most köztünk van, talán éppen Benned él.