Két hét elteltével, két nappal a versenyhétvége előtt már nem is foglalkoztam azzal, hogy megnyerhetem. Talán már el is felejtettem. Hallottam, hogy a testvérem kiabál nekem, hogy levele van a számomra. Abban a pillanatban lerohantam a lépcsőn, ő pedig átadta nekem a levelet. Sietve kibontottam. Alig hittem a szememnek, amikor azt olvastam, hogy enyém lett a nyeremény. Azt is megírták, hogy több ezer beküldő közül sorsoltak ki engem. Pontosan leírták, hova és mikor kell menni.

Amikor végre eljött a várva várt vasárnap, kora hajnalban apukámmal autóba ültünk és útra keltünk. Nagyon izgatott voltam, hiszen tudtam, ez a nap nagyon fontos számomra, mivel egy régi álmom válik valóra. Kicsit el is tévedtünk az út során, de azért fél óra késéssel megérkeztünk a megadott helyszínre. Már várt rám egy idősebb és egy középkorú úr. A bemutatkozás után egyikükkel elindultunk a boxutca felé, majd belevetettük magunkat az ottani tömegbe.

Akkor döbbentem rá, hogy vannak emberek, akik nem foglalkoznak azzal, hogy mennyibe kerül a legdrágább jegy, szó nélkül megveszik azt, hogy minél közelebbről élvezhessék a száguldó cirkuszt. Teljesen más volt odabenn minden, mint tv-n keresztül. Pár perc múlva már kezdődött a verseny, mi pedig helyet foglaltunk a,,vendéglátó’’ Jordan boxban. Találkoztam Eddie Jordannel, aki egy nagyon közvetlen ember. Kaptam egy pár fülvédőt, mert a motorok hangja fülsüketítő volt. Fisichella kerékcseréjét is láthattam, igaz csak távolból. A verseny után aztán elindultunk a BMW boxához, ahol már várt Montoya menedzsere, aki nagyon kedvesen közölte, hogy 10 percem van az,,interiew-ra,’’ és elvezetett a teraszhoz, ahol egy kicsit várakozni kellett. Körülöttünk sürgött-forgott Gerhard Berger. Végre megérkezett a kedvencem, Juan-Pablo Montoya, akinek feltehettem kérdéseimet. A 10 perc nagyon gyorsan eltelt és a menedzsere bizony már siettetett. Vittem neki ajándékot és én is kaptam tőle egy dedikált Monty-s pólót és még egy örök emléket, egy közös fotót. Végül pedig elbúcsúztam tőle annak a reményében hogy egyszer még talán találkozom vele.

Utólag visszagondolva sokat gondolkoztam azon, hogy miért nekem, egy szlovákiai magyar lánynak sikerült, de kiváncsi lennék arra az emberre akinek ilyen szerencsés keze volt, mert az én nevemet húzta ki. Én már elmondhatom, hogy sikerült. Ha rajtam múlik jövőre is sikerülhet, de úgy, hogy most már nézőként fogok ellátogatni a helyszinre. Ki tudja, lehet, hogy az életben mégegyszer rám mosolyog a szerencse, de szeretném megadni azoknak a lehetőséget, akik ugyanúgy mint én határtalanul rajonganak ezért a sportágért, és szeretnének a kedvencükkel találkozni. Ezért meséltem most el nektek az én történetemet. Ha elhiszitek, hogy van esélyetek, és tesztek is a dologért egy kicsit, akkor Nektek is sikerülhet… J