Interjú Böszörményi Zoltánnal

Timi  2006.03.07. 14:11

 

A szüleid hamar elváltak. Természetes, hogy ez megvisel egy kisgyermeket, ám honlapodon azt olvashatjuk, hogy bánod, hogy nem lettél csavargó vagy csöves. Mi váltotta ki belőled ezt az érzést?

Tapasztalatból tudom, az elvált szülők gyermeke örökké lelki sérült marad. Ebből a sérülésből, bár nagyon igyekeztem, a mai napig sem sikerült kigyógyulnom. Amikor az ember lelki beteg, egy ideig nem tud, vagyis nagyon nehezen tud feladataira koncentrálni. S akkor sok minden történhet vele. Amikor keserűen, ironikusan azt írtam, hogy sajnálom, nem lett belőlem csavargó vagy csöves, arra gondoltam, ki kellett volna próbálnom ezeket is, talán közöttük kellett volna keresnem a gyógyulásomat.

Emlékszem régen (néha még ma is), ha nem tanultam, akkor mindig azzal ijesztgettek, hogy ha felnövök vécépucoló leszek. Te nemcsak bekerültél ebbe a világba, meg is dolgoztál azért, amid van. Pedig te is tisztítottál vécéket. Mi motivált az utad során?

József Attila Altató című versének két sorát idézném, „...Tűzoltó leszek és katona!/ Vadakat terelő juhász!...” Gyermekkorában sok minden szeretne lenni az ember. Olyan dolgokról álmodozik és beszél, melyek megtetszenek neki, s úgy érzi, ha felnő orvos lesz például. Aztán mégsem lesz az, hanem éppen tanár, szintén a példa kedvéért. Gyerekként kezdtem írni. Titokban már zsenge koromban is írónak készültem. Mindig szerettem olvasni, minden érdekelt, ami a világban és a világgal történik, és mindig nekem is volt mondani valóm ezekkel kapcsolatban. Véleményemet, gondolataimat, érzéseimet szavakba akartam önteni. Életem pedig eddig úgy alakult, hogy állandóan el kellett kalandoznom az irodalomtól, mert olyan dolgok történtek velem. Hogy mi ösztökélt, űzött, hajtott előre életem során? A megvalósítás, a siker elérésének vágya. Soha nem foglalkoztam két dologgal egyszerre. Ha valamibe belefogtam, csak azzal törődtem, hogy sikerre vigyem. Üzleti életemben is ez volt a legfontosabb: a siker, és annak az íze. Nincs jobb dolog a világon.

Aztán jött Kanada. Mesébe illő történet a tied. Elképzelem, ahogy rokonok, barátok és nyelvtudás nélkül ott állsz 25 dollárral... Miért pont Kanada?

Kanadai kivándorlásom a véletlen műve volt. A menekülttáborban, ahol majdnem hét hónapig laktam, mindenkinek ki kellett vándorolnia egy befogadó országba. Én Ausztrália mellett döntöttem. Azért, mert annyira el voltam keseredve, nem is akartam hallani többet Európáról. Gondoltam, jó messzire megyek, és Ausztrália még a térképen is a világ végének tűnt. Amikor a regisztrációs irodában benyújtottam kivándorlási kérvényemet, egy nagyon bájos hölgy, elolvasta, majd azt tanácsolta, regisztráljak Kanadába is. Inkább legyen két országba szóló kérvénye, mert ha az egyik nem fogadja be, akkor még mindig ott van a másik lehetőség, s nem kell hónapokig a táborban egy másik interjúra várakoznia, mondta. Meghallgattam a tanácsát, Ausztráliába és Kanadába egyszerre adtam be a kivándorlási kérvényemet. A sors pedig úgy hozta, hogy a kanadai interjúra hívtak meg először, s elfogadták azt. Csak hetekkel később került sor az ausztrál interjúra. Egy nagyon kedves konzulasszony a beszélgetésünk során megkérdezte, voltam-e máshol is bevándorlás céljából interjún. Mondtam neki, hogy igen, a kanadai követségen, és elfogadták kérésemet. Akkor utazzon Kanadába, tanácsolta, de ha mégsem sikerül ott magára találnia, akkor keressem meg, s ideadta névjegykártyáját. Azt válaszoltam neki, ha Kanadában nem sikerül megvetnem a lábamat, akkor Ausztráliában sincs semmi keresnivalóm. Nos, így kerültem Kanadába.

Számomra példaértékű, ahogy a semmiből megteremtetted magadnak a megélhetésed. Nem kellett hozzá más, csak józan ész, meg persze egy kis szerencse. Soha nem féltél attól, hogy mi lesz, ha nem úgy sikerülnek a dolgok, ahogy szeretnéd?

Mindennek úgy fogtam neki, mintha az életem függne tőle, olyan nagy elhatározással. Félgőzzel, félmértékkel semmit sem érdemes csinálni. Mindig bíztam az erőmben, és abban, ha én valamit nagyon akarok, akkor azt tűzön-vízen átviszem. Az évek során sokat példálóztam a tábornokkal, aki seregei élén áll, s reggel csatába kell vinnie őket. Nos, a tábornok soha nem állhat úgy az élükön, hogy közben azt gondolja, biztos ezt a csatát is elveszítjük, mert az ellenség túlerőben van, vágjunk neki, úgyis mindegy. Akkor minek áll ott, seregei élén, ha csak egy szemernyit is kételkedik a győzelemben? – kérdem én. Miféle tábornok ez? A kétkedés, a félelem nem vezet győzelemhez.

Jelenleg Monacóban élsz. Mivel telik el egy átlagos napod?

A napjaim most is munkával telnek. Ha csak tehetem, olvasok. Az utóbbi időben rengeteget. Olvasás nélkül nem tudok írni. Az írás is olyan, mint egy laboratórium. Vegyszerek, műszerek kellenek ahhoz, hogy valaki új készítményt állítson elő. Meg kell ismernie azokat, működésüket, hogy vegyülnek egymással, mit eredményeznek, a kísérletek során segítségükkel mit lehet elérni.

Az egyik legfontosabb dolog az életedben a magyar nyelv szeretete. Hogyan kezdtél el írni?

A magyar nyelv szeretetével születettem. Édesanyám székely, tőle tanultam meg az első népdalt. Gyerekkoromból pedig arra emlékszem, hogy az éjjeliszekrényemen mindig ott volt Arany János Toldija, s többnyire ezt olvasva aludtam el. Édesapám életének egy szakaszában újságíró volt. Biztos titokban azt remélte, ha felnövök, én is íróember leszek. Ezért vakációkban napi egy oldalnyit kellett fogalmaznom. Azt tapasztaltam, ha verset írok, akkor három-négy szó is elég egy sorban, hamarabb betelik az oldal. Így, s ekkor születtek első verspróbálkozásaim.

Eddig csak versíróként ismerhettünk, most viszont az Ulpius Ház kiadta Vanda örök címmel az első regényedet. Miben más egy vers és regény megírása?

Nyilván itt nem műfaji különbségre gondoltál. Talán arra, mennyivel nehezebb prózát írni, mint verset. Mindkettő nagy felelősséggel jár, ha az alkotó komolyan gondolja. S miért ne gondolná komolyan? A Vanda öröknek eredeti címe Míg gondolom, hogy létezem volt. (A megjelent kötetben alcímként szerepel.) A címmel is érzékeltetni akartam regényem vezérfonalát, hangulatát. Regényem a ma emberének sorsát, világhoz való viszonyát, tragédiáját és katarzisát, a szavakkal néha nehezen kifejezhető elidegenedését rajzolja meg, eleveníti fel. Anyagát évek hosszú során magamban hordtam. Csak most sikerült megírnom. És nagyon nehezemre esett, hogy elkerüljem a jellemek megrajzolását, láttassam az arcokat, leírjam a szereplőket, úgy mutassam be őket, ahogyan egy nagyobb lélegzetű epikai alkotásban szokás. Az egyszerűségre, szűkszavúságra, a lényegre törekedtem. Ezért rövidek és pergőek a mondataim. Ezzel a technikával az olvasóban az általam kívánt hatást akartam elérni. Azt, hogy átérezze Rudolf tragikus életét, s ne szeresse őt, de ugyanakkor kételkedjen is abban, hogy nem kell szeretnie. Első pillantásra úgy tűnik, a cselekmény egyetlen nap játszódik le, aztán időben és térben mozognak a szereplők, bonyolódik a történet. Ezt sokan csinálták már, de nem így, ilyen céltudatosan. Eddig milyen visszajelzéseket kaptál a könyvvel kapcsolatban?

Nagy sikerre számítottam. Ez be is jött. December végén már nem lehetett kapni regényemből, oly hamar elfogyott. Az olvasók, akiknek írtam, szeretik. A szakma, a kritikusok pedig egyelőre hallgatnak. Itt-ott jelent meg róla recenzió, de még semmi lényeges. Talán ezután.

Mások műveinek megjelentetése mellett azonban nagy hangsúlyt fektetsz a fiatalok képzésére is. Mesélj nekem ezekről a tevékenységekről, és ezek szerepéről!

Nagyon sok tehetséges fiatal író jelentkezett az elmúlt években. Ez nagy örömömre szolgál. Hiszem, hogy minél több írója, tollforgatója van egy nemzetnek, az annál gazdagabb. Ebből a szempontból a mi kis magyar nemzetünk nagyon gazdag. Irodalmi havilapot adok ki, az Irodalmi Jelent. Többek között van egy Debüt rovatunk. Sok fiatal tollforgató verse, prózai alkotása itt jelent meg először. Irodalmi lapom azzal is támogatja a fiatalokat, hogy teret, lehetőséget nyújt nekik munkáik közléséhez. Remélem, egy új írógeneráció nő fel az Irodalmi Jelen segítségével. Az Irodalmi Jelen 2004-ben negyvenezer dolláros regénypályázatot hirdetett. Idén, szeptemberben lesz az eredményhirdetés. Rekord számú, 282 pályamű érkezett be. Remélem, sok fiatal író is benevezett a versenyre.

Gondolom, az irodalom iránti elkötelezettséged ennyivel nem ér véget. Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Nemrég fogtam hozzá új regényemhez. Sokban különbözik a Vandától. De nagyon izgalmas lesz. S remélem, szeretni fogják olvasóim. Ezen kívül idén jelenik meg angol, orosz, német, s talán francia nyelven is a Vanda örök. Két fordító is dolgozik francia nyelvű verskötetemen. Tavalyról maradt a fiókomban egy verseskötetem, A semmi bőre. Ha lesz elég energiám, akkor dolgozom még rajta. Most nem szabad elsietnem a megjelentetését. Ezek a közeli terveim. A távoliakról meg hadd ne beszéljek. Maradjon egyelőre titok.