Ekkor csak jobban zokogtam és vártam a reggelt, hogy felhívhassam, nagyon reméltem, hogy semmi sem történt Vele. Alig bírtam visszaaludni...

(Az álmokat nem tudományos szempontból szeretném megközelíteni, hiszen nekem - semmiféle tudással nem rendelkező embernek - meglehetősen nehéz. Így az érzéseimet szeretném most leírni.)

Álmaink fontos szerepet játszanak életünkben, még akkor is, ha nem hiszünk bennük vagy abban, hogy jelentenek valamit életünk folyamán. Minden éjjel álmodunk – bár néha ezekre reggel nem emlékszünk pontosan, de ez nem azt jelenti, hogy nem jelentenek valami fontosat számunkra.

Vannak visszatérő álmaink, amiket napról-napra álmodunk, amelyek folytatódnak vagy ugyanazt álmodjuk minden egyes éjszakán. Jobb esetben ezek szép élményekkel teli álmok, de vannak olyan esetek, amikor szörnyű rémálmainkkal kerülünk szembe. A rémálmok gyakran mentális betegségekre utalnak és leggyakrabban a depressziós embereknél, vannak jelen. Bár a babona szerint a rém- és rossz álmok egy kiadós vacsora vagy ijesztő horrorfilm következményei.

De nem kell azt hinnünk, hogy súlyos depresszióban szenvedünk, ha minden másnap rémálmaink vannak, az evést sem kell hanyagolnunk. Ha például azt álmodjuk - ami velem rendszerint előfordul, - hogy valakit, aki számunkra fontos elveszítünk, valószínűleg nagyon félünk valamitől, vagy féltünk valakit, valakiket. Ennek a félelemnek és féltésnek lehet ugyanaz gyökere, de erről inkább egy szakembert, egy pszichológust kellene megkérdezni.

Akinek jó képzelőereje és beleérző képessége van, nagy valószínűséggel színeset, és cselekményekkel telit álmodik, és kevésbé tudja megkülönböztetni álmát a valóságtól, mint aki egyáltalán, vagy csak kevéssé rendelkezik ezekkel a képességekkel.

Álmaink fontos szerepét életünkben az is bizonyítja, hogy néhányan álmaik megfejtésére álmoskönyveket olvasnak, hogy megtudják, mit hoz a jövő, mit rejtenek álmaik.

Én ezekben nem teljes mértékben hiszek - akármennyire, bizonygatják, hogy hatással van a jövőnkre. Azt viszont elhiszem, hogy Valaki, aki számunkra fontos aggódik értünk, és mi ezt megérezzük, ez által Vele álmodunk. Ennek egy bizonyos formája a Silva féle agykontrollban az ún. „éjjeli üzenetküldés”, amikor üzenetet küldünk valakinek agyhullámainkon keresztül, és a másik fél „veszi az adást” és megérti az üzenetünket.

Esetleg fordítva: mi aggódunk Valakiért, és így fejezzük ki. Álmainkban sok minden olyat megteszünk, amit a való életben nem tennénk. Például: odamegyünk ismeretlenekhez és kérdezünk tőlük pimaszabbnál pimaszabb dolgokat, barackot lopunk a boltból, és jót nevetünk, hogy milyen ügyetlen volt a boltos néni, mert nem vette észre. Ki tudjuk fejezni – és ki is fejezzük – álmainkban az elfojtott érzelmeinket családunk, rokonaink, barátaink iránt. Azt gondolom nincsen olyan ember, aki ne álmodta volna azt, hogy egyik kedves barátjának, akivel például éppen tegnap veszett össze, jól megmondja a véleményét, vagy az agresszívebb emberek még talán bántalmazzák is őt. De aki inkább gátlásosabb, visszahúzódó természetű, pozitív érzéseit igyekszik kifejezni álmaiban. Lehet ez szeretet, hiány, vágyakozás, bánat, szomorúság, és, ha – még álmaikban – viszonzásra találnak akkor örömkönnyeket, vagy csak szimplán örömet, nevetést, boldogságot álmodnak. Nem csodálkozom, hogy mindezek után zokogva ébredünk, amikor csörög az ébresztő óra…

Szívesen álmodnánk tovább, de nincsen rá lehetőség. Talán ébren is ’ tovább álmodjuk’ álmunkat, elképzeljük, mi lett volna, ha nem kellene minden reggel kizökkennünk a megálmodott szituációból és legalább „ott”, álmunkban teljesülnének vágyaink. De egyúttal reméljük, hogy a következő éjszakán, ha nem is folytatódik álmunk, és nem is álmodjuk újra azt, de legalább egy hasonló, szép álommal kelhetünk fel következő nap reggelén, és biztosak vagyunk benne, hogy akkor is az ébresztőórát fogjuk szidni.